Negyvenötödik fejezet

Lecsavartam a nagyenergiájú áramlásszabályzót a markolat végéről, és odadobtam Elegosnak a megfeketedett, formátlan rögöt, vagyis a kardba épített gyémánt maradványát.

- Ez kész van. Teljesen kész - keseregtem az alsó ajkamba harapva!

- Pedig amikor kipróbáltad, tökéletesen működött - jegyezte meg a caamasi, miután elkapta a gyémántot. Előbb óvatosan megszagolta, majd megdörzsölgette, és felvetette: - Szintetikus?

- Kubaz xurkonia - válaszoltam a fejemet csóválva. - Az első próbák alatt a kristályszerkezet megbirkózott az energiával, de valószínűleg bármelyik pillanatban összeomolhatott volna. Bíztam a nagyapám ékkövekről szóló jegyzeteiben. Ki kellett volna próbálnom külön-külön valamennyit. Ha jobban belegondolok, az eset jó szolgálatot tett nekem. Ez volt a büntetésem, amiért első alkalommal máris egy bonyolult fénykardot akartam összerakni.

- Miért csináltál kettős hosszúságú pengét? - érdeklődött a homlokát ráncolva Elegos.

- Hát, azt hiszem, az egóm miatt - feleltem a vállamat vonogatva. - Gantoris is kettős pengéjű kardot készített magának, és én sem adhattam ennél alább.

- Mintha arról lett volna szó, hogy őt akkoriban egy Sötét Nagyúr irányította - dünnyögte a caamasi.

- Most, hogy említed, ez igaz... - ismertem el, és rosszkedvűen folytattam: - Az igazság az, hogy bár a hosszú pengével meglephetjük az ellenfelet, közelharcban nem túl praktikus. Az ellenfelem egyetlen blokkolással megállítja a pengémet, közelebb ugrik, jóval a penge hatótávolságán belülre, és darabokra metél. Továbbá az ennyire hosszú penge számtalan járulékos kárt és sérülést okozhat, ami ugyan remekül jönne, ha rombolni akarnék, de valójában akármekkora újítás is, megnehezíti a dolgomat. A Sithek vérére, még csak azt sem tudom, hogy melyik vívóstílus illik egy ilyen hosszú pengéhez.

A caamasi megfontoltan bólogatott, és megszólalt:

- Talán kitalálhatnál valamit, amire kicseréled a gyémántot. Valódi gyémántot találni nem lehet túl nehéz, elvégre a szén a leggyakoribb elemek egyike.

- Ez igaz, de egy megfelelő méretű, formájú és tisztaságú követ találni annál nehezebb - vitatkoztam, majd elmosolyodva hozzátettem: - Talán egy ékkőkartellből kellene kicsikarnom, többé-kevésbé ésszerű árért.

- Ha majd kiszabadítod Miraxot, ő esetleg megszerzi neked - vetette fel Elegos.

- Remélem, hamarosan próbára tehetjük ezt az elméletet - válaszoltam komoran, és ismét szemügyre vettem a fénykardot. - De legalább a normál hosszúságú penge még működik.

Elegos udvarias kézmozdulattal elkérte tőlem a markolatot, és mindkét kezével megfogta.

- Örülök, hogy sikerült megjavítanod - mondta a fegyvert méregetve és annak is, hogy túlélted azt a megpróbáltatást. Most már végre bevallhatod, hogy tévedtél, amikor a saját fészkében akartad elintézni Shalát.

- A stratégiám tökéletesen jónak tűnt - válaszoltam dacosan.

- A tökéletes szót ritkán használjuk, ha valaki belesétál egy csapdába - jegyezte meg a caamasi a fejét rázva. - Tévedtél, kapitány.

- Szó sincs róla - feleltem, és magyarázkodni kezdtem: - Nem én estem csapdába, hanem Shala. Sőt jó, hogy ott voltam, mert legalább megakadályozhattam a nagyobb pusztulást.

- Ez is csak egy újabb kifogás - dörmögte a szemét résnyire vonva a caamasi. - Ettől jobbat vártam tőled. Tévedtél. Igenis, tévedtél.

Megint tiltakozni akartam, de aztán összefontam karomat a mellkasom előtt, és kijelentettem:

- Elegos, én zsaru voltam, és vadászpilóta. A tévedés egész egyszerűen nincs benne a pakliban!

- De most már Jedi-lovag vagy - mutatott rá Elegos.

Az egyszerű, kegyetlenül igaz kijelentés hallatán mélységesen megdöbbentem.

- Ebben igazad van - suttogtam megrendülten. - Jedi-lovag vagyok. Tévedtem, nagyon nagyot tévedtem, és átkozottul szerencsés vagyok, hogy élve keveredtem ki abból az épületből.

- Ehhez nincs köze a szerencsének - vetette ellen mosolyogva a caamasi. - Inkább arról van szó, hogy veled volt az Erő. Megóvtál másokat, és ezzel megóvtad saját magadat is. Ezt sose felejtsd el!

- Nem, nem fogom - fogadkoztam, majd rámosolyogtam Elegosra, és hozzátettem: - És a bennem lakó megrögzött zsaru, illetve a félbolond vadászpilóta is belátja, hogy hálásnak kell lennie neked. Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél.

- A mindennapi munkám része - közölte Elegos, azzal elrakta a fénykardot az egyik fiókba, és elindult a konyhába. - Kora reggel, mialatt te még aludtál, tettem egy kört a városban, és fontos dolgokat hallottam a hutt-tal vívott csatád következményeiről.

Beoldalaztam a gardróbfulkébe, magamra öltöttem egy köntöst, és megkötöttem a derekamon a hozzá tartozó selyemövet. Ezt a ruhát is Tavirától kaptam ajándékba. Ottegai selyemből készült, a gallérján és a kézelőin aranyszegély futott körbe. Eléggé rikító és hivalkodó volt az ízlésemnek, de az éjszaka folyamán jó néhány sebet és karcolást sikerült beszereznem, és ez a finom szövet legalább nem dörzsölte a sérüléseimet. Így is sziszegve ballagtam Elegos után, mivel a köntös alsó része minduntalan rácsavarodott a lábszáramra.

- Szóval, mit hallottál? - érdeklődtem a konyhába lépve.

Elegos megrakott egy tányért friss péksüteményekkel, és öntött nekem egy nagy pohár, kék színű zureber szirupot, ami ugyan borzalmasan nézett ki, de az íze kiválónak bizonyult.

- Shala bandájának pusztulása komoly problémákat idézett elő - kezdett bele a caamasi. - A Jedi felbukkanása tettekre ösztönözte a városlakókat. Kisebb-nagyobb csapatokat hoztak létre, amelyek az utcákon portyáznak. A Blackstar-egység több tagját megverték és megdobálták, amikor elhagyták a Röpde területét. Az Invidek űrkikötőinek környékén gyűlölködő szövegű feliratok virítanak a falakon. Noha a helyi lakosok rá vannak szorulva a kalózok kreditjeire, a legtöbben félnek attól, hogy amíg a kalózok itt maradnak, addig a Jedi is marad, és esetleg elkezd civil célpontokra vadászni.

- Azt reméltem, hogy az itteni népek a védelmezőjüket látják majd a Jediben - jegyeztem meg sóhajtva.

- A helyi lakosok nem annyira védelmezőre vágynak, mint inkább egy bőkezű támogatóra - felelte Elegos.

- Hmmm, ebből is kisülhet valami - dünnyögtem, és miután egy ötlet kezdett formát ölteni az elmémben, mosolyogva hozzáfűztem: - Akkor erről is gondoskodom hamarosan. Mi van még?

- Azok a Trivadászok, amelyekre hiperhajtóműveket szereltettél...

- Igen?

- Eltűntek. Úgy tűnik, két Túlélő úgy döntött, hogy másutt próbál boldogulni.

- Timmser és Caet? - kérdeztem gondolkodás nélkül.

- Hát igen - válaszolta elismerően bólogatva a caamasi -, te ragaszkodtál ahhoz, hogy ismerjék meg azokat a gépeket, hogy aztán kiképezhessenek másokat. Nem hittem, hogy ráharapnak a csalira. Azt vártam tőlük, hogy itt maradnak, és szembeszállnak a Jedivel.

- Valószínűleg hallották a pletykát, miszerint ők voltak az okai annak, hogy egy hónap haladékot kértem Tavirától - feleltem valamivel jobb kedvre derülve. - A történet úgy szól, hogy szerettem volna még a lehető legtöbb időt tölteni velük, mielőtt Tavira éjszakai játékszere leszek. És ők mindketten elég okosak, így nagyon jól tudták, hogy Tavirát nem fogja érdekelni az igazság. A puszta híresztelés is sokat árthat a tekintélyének, ami megtorlást követel.

- És vajon honnan származnak ezek a kósza hírek? - vetette fel Elegos.

- Tudod, milyen vagyok - feleltem a vállamat vonogatva. - Ha iszom egyet-kettőt, nem tudom tartani a számat. És az elmúlt napokban eléggé levert voltam ahhoz, hogy nyilvánosan gyászoljam a szerelmi életemet.

- Szép munka - jelentette ki Elegos, azzal belekortyolt a saját szirupjába, ami zöldre festette a szája feletti aranyló szőrzetet, amíg le nem nyalta onnan. - Ma pihenni fogsz, vagy tovább fokozod a nyomást?

- Semmi sem szaporítja úgy sikert, mint maga a siker - bölcselkedtem vigyorogva, majd haraptam egyet az egyik gyümölccsel töltött süteményből, alaposan megrágtam, és miután lenyeltem, hozzátettem: - Az Invidek rendszerének van egy hatalmas hibája. Ki kell használnom ezt a gyenge pontot, mielőtt Tavira cselekedhet.

A hatalmas hiba abban a módszerben rejtőzött, amellyel Tavira a csapatait irányította: minden kommunikációs csatorna egyirányúi volt. A HoloHálózat jóvoltából tudomást szerzett ugyan a Galaxis főbb eseményeiről - például az Új Köztársaság kalózok elleni átfogó hadműveleteiről, vagy a Napzúzó megsemmisítéséről -, de a Courkrus helyi hírei nem jutottak el hozzá. A soros bevetések előtti a támadási parancsot egy-egy kisebb futárhajó hozta el nekünk, amely röviddel azután, hogy belépett a rendszerbe, rádión felvette kapcsolatot a különféle csapatok főhadiszállásaival. Ezen utazások alatt Tavira értesült a helyi eseményekről, de biztosan számíthattam, arra, hogy következő megérkezéséig nem fog hallani a tetteimről.

A bőkezű támogató ügyét hamar elintéztem, és ezzel párhuzamosan eltakarítottam Shala bandájának maradékát. Rach’talik kisebb; csapatot gyűjtött maga köré, és egy másik raktárba fészkelte be magát, ahol Shala az összerabolt zsákmánya egy részét tartotta. A Nagy Huttsütés - így terjedt el a köznyelvben - éjszakáját követő estén behatoltam az épületbe, szétkergettem a lakóit, aztán megnyitottam a kapukat a lakosság előtt. Ez az akció a Tűzkiárusítás néven vált híressé, mivel a környékbeliek szentül hitték, hogy a Jedi hamarosan felgyújtja az épületet, és hogy a benne tárolt javak ne vesszenek kárba, egy-két óra alatt mindent elvittek. Kirobbant néhány kisebb verekedés, de a résztvevőknek elég volt a szemük sarkából megpillantani egy köpenyes alakot, és nyomban lehiggadtak.

Két nappal később megérkezett Tavira futárhajója. Szerettem volna jelen lenni, amikor a kommunikációs tiszt hiába próbál kapcsod latba lépni Shalával és a Fastblasttal. És persze a másoktól hallott információk sem nyerhették el a tetszését, mivel a dezertálások alaposan megtizedelték a Blackstar, illetve a LazerLord csapatokat. A Red Nova személyzetének java része lelépett, így a legjobb osztagok; közül a Túlélők és a Riistar’s Raiders maradtak többé-kevésbé ütőképesek. Három hét leforgása alatt az Invidek vágóéle jelentősen eltompult.

Elegos és én számítottunk arra, hogy Tavira reagálni fog, de ez hamarabb bekövetkezett, mint lehetségesnek tartottuk volna. Egy nappal a futárhajó távozása után arra ébredtem, hogy valaki ököllel veri a lakosztályom ajtaját. Meghallottam Elegos hangját, mire lerúgtam magamról a takarót, és gyorsan magamra rántottam a köntösömet, de az övet már nem volt időm megkötni, mert a hálószobám ajtaja felpattant, és Tavira elém toppant. Visszalökött az ágyra, aztán a két öklét a csípőjére rakva, szigorúan lenézett rám, és megkérdezte:

- Meglep, hogy itt látsz?

Pislogtam néhányat, és a szememet dörzsölgetve válaszoltam:

- Hogy meglepődtem-e? Nem, nem nagyon.

- És örülsz?

- Igen - feleltem kurtán.

- Aha... - dünnyögte, majd végigmért, és rám szólt: - Ezt azért jobban is kimutathatnád!

Összehúztam magamon a köntöst, felültem, és nekitámaszkodtam az ágy magas fejvégének.

- Korán van még - mentegetőztem.

- És nyilván hosszú volt az éjszaka - mormolta, azzal letelepedett az ágy végére. - Egyedül vagy?

- Persze.

Tavira néhány pillanatra elmosolyodott, valahogy úgy, mint egy háziállat gazdája, amikor hazaér és felfedezi, hogy távolléte alatt a kis kedvence nem piszkított a szőnyegre.

- Helyes... - mondta aztán -, és téged nem aggaszt ez a bizonyos Jedi?

- Hallottam az esetekről - feleltem a fejemet ingatva -, láttam is egyet, s mást, de engem nem bántott. Nem, nem aggaszt.

Résnyire húzta a szemét, hogy csupán egy-egy ametiszt színű félholdat láttam a szembogarából, és kijelentette:

- De jelen voltál, amikor első ízben felbukkant.

- Micsoda?

Tavira diadalmasan felszegte az állát, és magyarázni kezdett:

- A látogatás. A legtöbben biztosra veszik, hogy az is a Jedi műve. A saját hadjáratára figyelmeztetett. De garantálom, hogy Skywalker ezt nem ússza meg!

- Gondolod, hogy Skywalkerrel állunk szemben?

Tavira lenyúlt, megfogta a jobb lábam nagyujját, és játékosan megcsavargatta, közben közelebb csusszant hozzám.

- Hát persze, hogy ő az - felelte magabiztosan. - Ti szőkék néha egyáltalán nem használjátok a fejeteket. Skywalker az egyetlen Jedi, akinek elég hatalma van ahhoz, hogy véghezvigye azt, ami itt lezajlott. Hallani ugyan kósza híreket arról, hogy visszavonult, és új Jediket készít fel, de te magad vetetted fel, hogy részt vett a Xa Fel feletti ütközetben. Mi vagyunk az Új köztársaság legfőbb problémája, így aztán logikus, hogy a legnagyobb fegyverüket vetik be ellenünk.

- Igen, ez tényleg logikus - erősítettem meg a véleményét.

Még közelebb araszolt hozzám, rátette állát a térdemre, és ravaszkásan mosolyogva folytatta:

- Amúgy meg a nyakamat rá, hogy a Napzúzó megsemmisítéséről szóló hír puszta dezinformáció. Ha valakinek rendelkezésére áll egy elpusztíthatatlan fegyver, amely képes megsemmisíteni egész csillagrendszereket, sosem lenne képes egyszerűen elhajítani. Nem, ezek arra várnak, hogy kiderítsék, hol rejtegetem az Invidious-t, aztán odaküldik a Napzúzót, és szétlövik a hajómat.

Elhúzódtam tőle, de közben bevertem a tarkómat a támlába.

- Oppsz... biztos vagy abban, hogy erre készülnek? - kérdeztem a fejemet oldalra billentve. - Szerintem nincs hozzá bátorságuk.

- Nos, a Caridának vége, nem igaz? - kérdezett vissza Tavira, és megpaskolgatta a másik térdemet. - Egy dezertőrre kenték az egészet, egy szertelen kölyökre, csakhogy ez a szertelen kölyök azótá Jedivé emelkedett. Mióta léptetjük elő azokat, akit nem hajtják végre a parancsot?

- Látod, ez sosem jutott volna eszembe - dörmögtem látványosan megborzongva.

Tavira letámaszkodott az ágyra úgy, hogy a két kezével közrefogta a csípőmet, lágy csókot nyomott az orromra, és mosolyogva suttogta:

- Dehogynem, drágám, dehogynem...

- Köszönöm - feleltem.

És ekkor pofon vágott, méghozzá erősen. A fejem jobbra lendült, és mire magamhoz tértem a megdöbbenésből, Tavira már az ágyam mellett állt, és haragosan nézett le rám. A bal tenyeremet az arcomra tapasztottam, és panaszos hangon megkérdeztem:

- Ezt miért kaptam? Mit csináltam?

- Nem azért, amit csináltál, hanem azért, amit nem! – förmedt rám, azzal elfordult tőlem, de a haragja tovább áradt felém. - Egy Jedi jár a Courkrus-on, és neked intézkedned kellett volna!

- Micsoda? Nekem? És mégis, hogyan? - kérdeztem, és előredőltem ültömben. - Téged sehogy sem érhettelek el.

- Az lényegtelen. Mióta itt vagyok, mást se hallok rólad, mint hogy a Jedi felbukkanása óta egy percig sem voltál józan - közölte indulatosan. - Shala halálának éjszakáján olyan részeg voltál, hogy összetörted a robogódat. - Intett egyet a szálloda előtti utcaszakasz felé, és hozzátette: - Egyébként hoztam neked egy másikat. Szépen kérlek, ezt már ne tedd tönkre!

- Sajnálom... - motyogtam ijedtséget színlelve.

Tavira felém perdült, felemelte a kezét, hogy ismét pofon vágjon, de aztán elbizonytalanodott, és rövid habozás után, jócskán lehiggadva szólalt meg ismét:

- Sajnálkozhatsz, de elvárom, hogy megváltozz! Nem viselkedhetsz így! Példát kell mutatnod. Meg kell mutatnod, hogy nem kell félni a Jeditől.

- A Császár fekete csontjaira! - válaszoltam a fejemet ingatva. - Felperzselte Shala főhadiszállását. A romok két napja még olyan forróak voltak, hogy nem lehetett a közelükbe menni.

- Akkor sem mutathatod ki a félelmeidet - magyarázta Tavira, és leengedte ütésre emelt kezét. - Ezek a Jedik, ezek olyanok, mint az állatok. Kiszagolják a félelmet. Ami azt illeti, olyan sűrűn terjeng körülötted, hogy még én is érzem a bűzét. És nagyon utálom.

- Egy Jedi ellen harcolni nem könnyű - jegyeztem meg.

- Nem azt várom el, hogy harcolj ellene - jelentette ki Tavira. - Az akarom, hogy állj az itteni kalózok élére, és vezesd őket! Ez a te feladatod, a Jediről én gondoskodom. - Ismét csípőre tette mindkét öklét, és az állát még jobban felszegve folytatta: - Akármennyire szeretnék is bebújni melléd az ágyba, és ott maradni veled egy darabig, fontos ügyek várnak. Egy héten belül visszatérek. Elvárom, hogy addigra rendbe szedd magad!

Sarkon fordult, és elindult kifelé, de az ajtóból visszanézett rám, és újabb utasítást adott:

- Jut eszembe, állítsd félre az útból Jacob Nive-ot, és vedd át a parancsnokságot! Az a fickó megtört. Ha nem tér magához rövidesen, nem vesszük semmi hasznát, és akkor meg kell halnia.

- Ezt mindenesetre alaposan belevésem az emlékezetembe - dünnyögtem rosszkedvűen.

- Tedd azt, drágám - felelte Tavira, és rám kacsintott -, az lesz a legjobb, ha sosem felejted el ezt az intő példát!

Pontosan azt tettem, amire Leonia Tavira utasított. Rendbe szedtem magam, és nekiláttam végigjárni a Courkrus-on maradt csapatokát. Felkerestem őket az erődjeikben, parancsokat osztogattam, biztonsági intézkedéseket léptettem életbe, fenyegetőztem, vesztegettem, és vészjósló célzásokat ejtettem el arról, hogy azokat a csapatokat, amelyek nem bizonyulnak kellően szívósnak, beleolvasztom más osztagokba, és elveszítik az önrendelkezésüket. Azoktól pedig, akik menekülni készültek, megkérdeztem: valóban azt képzelik, hogy a Galaxis olyan nagy, hogy elrejtőzhetnek benne Leonia Tavira elől?

A Túlélők azonnal felbátorodtak, és még Jacob Nive is kezdte visszanyerni a régi formáját. A Blackstar-csapat tagjai komorak maradtak, de elszánták magukat, hogy megoldják a helyzetet. A Red Nova személyzete újra összegyűlt, sőt tárgyalni kezdtek a LazerLordokkal arról, hogy ha összeolvadnának, az valószínűleg jót tenne mindkét csapatnak, mert jócskán megnövelné az ütőképességüket; A Riistar’s Raiderek, akikkel nem sokat foglalkoztam, terveket szövögettek arról, hogy megpróbálnak egyezségre jutni a Túlélőkkel, és megkörnyékeztek engem, hogy szövetkezzünk velük.

A kalózokba jól érzékelhetően kezdett visszatérni a harci kedv, és mindenki tudta, hogy ez elsősorban nekem köszönhető. Hagytam odáig fejlődni a dolgokat, hogy Shala helyébe léptem, vagyis a legtöbben tőlem várták, hogy megütközzem a Jedivel. ígéretet tettem, hogy csapdába csalom és megsemmisítem Őt. És mert az Invidek szinte kivétel nélkül megbíztak bennem, tudtam, hogy ha én is Shala sorsára jutok, akkor a morál korábban sosem tapasztalt mélységbe zuhan, és azzal Tavira elveszíti az Invidek legfőbb csapásmérő egységeit.

Hogy hogyan ölessem meg magam a Jedivel, azt egyelőre nem sikerült kitalálnom, de azt tudtam, hogy vagy nagyon látványos, vagy nagyon undorító körülmények között kell távoznom az élők sorából. Nem bírtam eldönteni, melyiket válasszam - Shala halála elég magasra tette a mércét, és sokkal keményebbre sikerült, mint eredetileg akartam. Végül úgy ítéltem meg, hogy a mocsok lesz a legjobb megoldás, és nyomokat hagytam magam mögött, amelyek arra utaltak, hogy a Jedi a város csatornarendszerében bujkál. Azt akartam, hogy a rám vadászó csapatok odalent keresgéljenek, mialatt egy jóval kellemesebb helyen lakom és tevékenykedek.

Hogy csúcsra járassam a közelgő összecsapás miatti feszültséget, úgy döntöttem, hogy visszatérek a Crash-be. Elég jól ismertem az ottani vendégeket ahhoz, hogy képes legyek kitörölni az agyukból a megérkezésemhez fűződő emlékeket, valamint eltorzítani a szemükben a vonásaimat, hogy ne ismerjenek fel, amikor hirtelen megjelenek közöttük. Egy képsort sugároztam a kalózok elméjébe, akik így először egy vörös ködfelhőt láttak a helyemen, és ebből a felhőből pillanatok alatt kialakult a testem. Majdnem felkacagtam, amikor a nemrég még bátor nők és férfiak fejvesztve menekültek a közelemből, és rettegve meglapultak a tőlem legtávolabb eső sarkokban és zugokban.

Aktiváltam a kardomat, és a pengét Jacob Nive-ra szegezve felkiáltottam:

- Hol van Idanian?

Jacob elfehéredett, és elfúló hangon dadogta:

-Ne... nem... tud... tudom...

- Azt mondta, véget vet az akcióimnak. Hol van? - csattantam fel ismét, azzal széles ívben elhúztam magam előtt fegyveremet, mire a kalózok a padlóra kuporodtak, vagy a szemük elé kapták a kezüket. - Azt kérdeztem, hol van?

Négy-öt vékonyka, erőtlen hang felelte, hogy „nincs itt”.

- Mondjátok meg neki, hogy találkozni akarok vele! - folytattam jóval halkabban, de végtelenül fenyegetően. - Mondjátok meg ne¬ki, hogy hamarosan ő is Shala, a hutt sorsára jut. És amikor találkozunk, vége az életének.

Lesújtottam a bárpultra, majd elrántottam a kardomat a Savareen brandyvel és más különleges italokkal teli palackok irányába. Az izzó energiapenge azonnal meggyújtotta a brandyt, a kék lángok kísérteties fényben fürdették a máskülönben félhomályos söntést. A forróságtól hamarosan a többi palack is elpattant, a tartalmuk szintén lángra kapott, és a pultos visítozni kezdett, amivel elterelte rólam a figyelmet. Mialatt a kalózok úgy-ahogy magukhoz tértek, és hangosan ordítozva nekiláttak eloltani a gyorsan elharapózó tüzet, gyors, nesztelen léptekkel kisurrantam az ajtón, és elindultam, hogy egy viszonylag rövid útvonalon visszatérjek a szállodámba.

Alig tettem meg néhány métert, amikor észrevettem, hogy az utca másik oldalán öt sötét alak megfordult, és elindult utánam. Nem lepődtem meg azon, hogy Jenos Idanian bátor szónoklatai és határozott intézkedései nyomán elszaporodtak a vadászcsapatok, de ennyi ellenféllel egyszerre még sosem kellett megküzdenem. Gyorsan befordultam egy sikátorba, amely a torkolatától úgy harminc méterre jobbra fordult, és egy másik utcára vezetett. Körülbelül félúton járhattam, amikor felkészültem, hogy egy képsort sugárzók, amely engem ábrázol, amint továbbhaladok a sikátor nem létezői szakaszán. Az elmúlt napok folyamán többször rávettem az üldözőimet, hogy rohanjanak utánam, és csodás eredmények születtek, amikor teljes sebességgel nekirontottak egy-egy falnak. Arra számítottam, hogy ezen alakok közül is így járnak ketten-hárman, és akkor sokkal könnyebben elbánok velük.

Mind az öten bekanyarodtak a sikátorba, de nem eredtek futásnak. Amikor átsugároztam elméjükbe a tévképzetet, nem kezdtek kiabálni, nem mutogattak, és nem rántották elő a sugárvetőjüket. Sőt úgy tűnt, egyenesen énrám merednek, ami azt jelentette, hogy nem gyakoroltam rájuk semmiféle hatást. Ezen eléggé meglepődtem, mert az alkatuk alapján embernek látszottak, noha csuklyás köpenyt viseltek, így nem lehettem biztos abban, hogy melyik humanoid fajhoz tartoznak.

Miután rájöttem, hogy kiszúrtak, elléptem a faltói, és elindultam a sikátor mélye felé. Az Erőn keresztül próbáltam tájékozódni, de nem érzékeltem felőlük sem félelmet, sem izgatottságot. Érzékeltem a jelenlétüket, de nem kaptam tőlük semmiféle visszajelzést azok közül, amelyekre számítottam. Különös. Itt valami nincs rendjén - állapítottam meg magamban. - Ideje kicsikarni belőlük valamilyen reakciót.

Hátravetettem a köpenyem jobb oldalát, és a kezembe vettem a fénykardomat. Életre keltettem a fegyvert, és meglóbáltam előttük a hangosan búgó, ezüstszínű pengét.

- Aligha akartok kóstolót ebből! - kiáltottam feléjük. - Fussatok, és életben hagylak titeket!

Ahogyan az imént én, úgy ők is sorban szabaddá tették a jobb karjukat. Felkészültem a lövedékek fogadására, de nem láttam villanásokat, a falak között nem visszhangoztak haragos vijjogások, és nem száguldottak felém vörös lézersugarak. Ehelyett egy-egy hangosan búgó fényrúd ragyogott fel a velem szemben felsorakozó alakok jobb oldalán. A kék, sárga, vörös, narancsszínű és bíborszínű energiapenge egy szólamban sistergett és sziszegett - akár egy kraytsárkány, amely a ruhámba csomagolt húsra áhítozott.

Az ismeretlenek megindultak felém, és rádöbbentem, hogy szörnyű helyzetbe kerültem, ami rosszabb már nem is lehetne.